Prof. Dr. Schőner Alfréd főrabbi – rektor emeritus
köszöntése 70. születésnapja alkalmából
Répás Annamária vezető szerkesztő, doktoranda és Dr. Kárpáti Judit főszerkesztő köszöntője
Prof. Dr. Schőner Alfréd, főrabbi – rektor emeritus urat, az OR-ZSE nyugállományú rektorát a tényleges, októberi 70. születés napja előtt is már több alkalommal köszöntötték tanítványai, barátai és tisztelői. Családjában az unokák a születésnapját Izrael Állam születésnapjával azonosították zsenge gyermekkorukban, azaz Jom Háácmáutkor, a Függetlenség Napján szerették volna felköszönteni a nagypapát. Nem véletlen, hiszen Schőner Alfréd (יואל אפרים דוב שונר) egykorú a modern izraeli állammal, még ha a születésnapok nem is esnek teljesen egybe....
Tovább olvasom ...
Egy ifjú állam életében kiváltképpen, ha az zsidó, jelentős esemény a 70 év, amely a hagyomány szerint megegyezik a babiloni fogságban eltelt évek számával. Egy ember számára a 70 év még jelentősebb, hiszen egy egész életművet tudhat magáénak ekkorra már a legtöbb alkotó típusú ember, mint amilyen Schőner Alfréd főrabbi úr is. Rektor úr legnagyobb életművei közé kell sorolnunk az Országos Rabbiképző Intézet egyetemi rangra történő fejlesztését, amely mindig szorosan együtt járt a zsidó tudományok művelésével és támogatásával. Folyóiratunk munkatársait szinte az alapítás ötletétől kezdve bátorította, az első számot rendkívül érdekes és értékes írásával meg is ajándékozta. A folyóirat nagyszabású bemutatójának nem csupán helyet adott az OR-ZSE épületében, de jelenlétével és hozzászólásával meg is tisztelte azt. Az évek során mindig örömmel vette kézbe az újabb és újabb számok nyomtatott példányait, melyhez fűzött bátorító szavai sokat jelentettek stábunk számára. A Yerusha Online nyomtatásban is megjelent minden egyes számát a rektori irodában lévő könyvespolcán helyezte el, és nem mulasztotta el megmutatni és figyelmébe ajánlani minden jeles vendégének.
Ezúton köszönjük Prof. Dr. Schőner Alfréd főrabbi - rektor emeritus úrnak a hosszú évek során kapott ösztönzést és támogatást, és kívánjuk, hogy még nagyon sokáig, az emberi kor végső határáig legyen köztünk egészségben, és bölcs meglátásaival továbbra is oktasson, tanítson minket.
Dr. Háberman Zoltán: Példaképem, a hagyomány és humánum rabbija
Büszkén vállalom, hogy Schőner-tanítvány vagyok. Schőner rabbitól tanultam húsz éven keresztül, 1997-től a Rabbiképzőben. Mellette, az ő keze alatt dolgoztam és tanultam a szociális munka tanszék oktatójaként, később tanszékvezetőjeként és a OR-ZSE Doktori Iskola hallgatójaként is. Nagy megtiszteltetés, hogy a disszertációm opponense volt. Mindig a kölcsönös szeretet, tisztelet határozta meg a kapcsolatunkat...
Tovább olvasom ...
Két történetet szeretnék elmesélni, amit Schőner rabbitól hallottam és meghatározó volt számomra. Olyan két történetet, melyek jól szimbolizálják, hogy miért nézek fel rá és miért lettem Schőner rabbi feltétlen híve.
A hetvenes évektől gyerekként ismertem meg őt, a nagybácsimon, Dr. Korn József ügyvéden keresztül, akihez fiatalkori barátság fűzte. Korn József, és felesége, nagynénim Edit vittek el életemben először széderezni a Schőner-családhoz. Akkor ismerhettem meg, az akkor ritkaságnak számító vallásos zsidó életmódot, amit ők akkor is éltek a hetvenes években. Korn József z”l, emlékéből fakadjon áldás, később a BZSH elnöke lett és 1999-ig töltötte be ezt a funkciót, valamint igen sikeres ügyvéd volt 2015-ben bekövetkezett haláláig. A sikeres ügyvédnek a rabbi-barátja volt a példaképe. Felnézett a mélyen vallásos istenfélő emberre, Schőner rabbitól tanulta az Örökkévaló és minden teremtménye iránti szeretetét, ragaszkodását a Tórához és a hagyományokhoz. Korn és Schőner, mindketten Scheiberhez jártak a Rabbiképzőbe. Azt mesélték, hogy nagyon szegények voltak mindketten, mint szeminaristák. Mivel nagyon nehéz volt az anyagi helyzetük, elhatározták, hogy úgy juthatnak egy kis pénzhez, ha elmennek hajnalban az óráik előtt szenet lapátolni a pályaudvarra. Egyszer reggel a szemináriumba sietve a hajnali munka után összetalálkoztak Scheiberrel. Scheiber lesújtóan nézett a két fiatalemberre ruházatuk szennyezettségét vizsgálva. Megkérdezte, hogy miért néznek ki így? A két fiatal lesütött szemmel vallották meg, hogy mi az oka nem túl elegáns kinézetüknek. Scheiber pedig innentől kezdve felkarolta őket, segítette egy kis ösztöndíjjal, hogy legalább ne kelljen végezniük ilyen nehéz fizikai munkát. Mindkettőjük életének meghatározó volt ez a történet. Egyrészt Scheiber szociális érzékenységét emelték ki, másrészt, hogy emlékezzenek, honnan jöttek. Csak akkor tudhatjuk hova megyünk, ha tudjuk, hogy honnan jöttünk.
A másik történet Schőner rabbi egyik ismert dróséja, a „Te érted…” című kötetében is szerepel, engem nagyon megérintett és meghatározta az életemet. A történet Csengerben játszódik, és Schőner Rabbi nagypapájáról szól. Efrájim Dov nehezen kereste a kenyerét, néha alig volt mit enniük. Mindig arra törekedett, hogy a sábesz méltán legyen megünnepelve. Ezért minden pénzét összeszedve vásárolt egy libát. Azonban a sajchet szerint kételyek merültek fel a szárnyas kósersága iránt. A nagyapa az akkor 9 éves fiát elküldte (Schőner édesapját) a híres csengeri Jungreisz rabbihoz, hogy vizsgálja meg a vésetet. Véset a hizlalt liba bögye, amelyet higiénikus vizsgálat alá vetnek, annak a megállapítása végett, hogy szabad-e a rituálisan levágott állat húsát elfogyasztani, vagy sem. Ha a véseten akárcsak egy tűhegynyi lyukat találnak, akkor a liba tréfli, tehát használhatatlan, mert okvetlenül elhullott volna és az elhullt állat húsa tilalom alá esik. A véset rituális megvizsgáltatását saálónak (sajle) nevezik. A rabbi az ablaknál felfújta a vésetet, nézegette és -bizony ez nem fogyasztható- lett a válasza. Aztán ránézett a kisfiúra, felismerte, bizonyára eszébe jutott, hogy a gyermek apja napi gondokkal küzd, még egyszer ránézett a légcsőre, újra felfújta, elmerengett, majd ehetőnek, kósernak minősítette a libát.
Egész életre szólóan arra kell törekednem, amit a Rabbitól tanultam: A humánum és a tolerancia, az emberek egymás iránt érzett felelőssége és a mélyen vallásos hit, a hagyományhoz ragaszkodás elválaszthatatlanok. Az Örökkévalóba vetett feltétlen hit nem lehet fanatikus, nem írhatja felül az emberek egymás iránti szolidaritását.
