|
Adalékok a sófár tárgytörténetéhez
A sófár egy kóser állat szarvából készült, ősi zsidó „hangszerszám”, amellyel bizonyos hangokat lehet hallatni. Fújásának és hangjainak igen sok és érdekesebbnél érdekesebb magyarázata van, számos dolgot jelképez, többféle értelmezése ismert, ezek közül „szemelgetek” néhányat, hiszen Kohlbach Bertalannak, az egyik legjelentősebb zsidó folkloristának a szavaival élve: „Kell, hogy valami mystikus vonás legyen a zsidó élet legkomorabb élményei és ezen fúvó-hangszer között.”
Külön kitérek a sófárnak a zsidó liturgiában betöltött szerepére és funkcióira; ünnepeket és bizonyos eseményeket jelző tisztjére; amellett a temetéseken és a kiátkozásoknál betöltött szerepére; valamint napjainkban és az eljövendő időben történő alkalmazására.
A sófár szó a Tanachban hatvankilenc alkalommal fordul elő, ezen locusok közül csak néhánnyal foglalkozom; úgyszintén csak egypár talmudi, midrási előfordulással és egy gemátriai indoklással. Kitérek a sófár ros hásánákor történő használatához kötődő szokásaira, valamint Száádjá gáon, RÁMBÁM és a Zóhár által írt magyarázatokra, megokolásokra.
Szerző: Prof. Dr. habil. Oláh János
|
Elolvas |
|
Tóth Emil kántori életútja
Jelen tanulmány „A Magyar Tudomány Ünnepe 2017. - Magyar kántorvilág” című konferencián elhangzott előadás kibővített változata. A tanulmányban a szerző Tóth Emil főkántor tevékenységét mutatja be pálya- és munkatársai visszaemlékezései alapján. Személyes beszélgetés keretében osztotta meg emlékeit Dr. Schőner Alfréd főrabbi, az OR-ZSE rektora, Ádám Mária, a Goldmark kórus vezetője, Lisznyay-Szabó Mária, aki évtizedeken keresztül a Dohány utcai zsinagóga orgonistájaként működött, valamint Fekete László, a Dohány utcai zsinagóga főkántora. A beszámolók bepillantást engedtek Tóth Emil kántori pályájának alakulásába a kezdetektől fogva. Ádám Emil tanítványaként ismerkedett meg a liturgikus énekkel, melyet már kinevezett kántorként magas fokon művelt, együtt dolgozva rabbikkal és orgonistákkal: Scheiber Sándorral, Schőner Alfréddal, Lisznyai-Szabó Máriával, Kármán Györggyel. A közösséget pedig évtizedeken keresztül előimádkozóként vezette és szolgálta.
Szerző: Dr. Tóth-Takáts Judit, PhD
|
Elolvas |
|
Egy veszprémi hegedűs példátlan pályafutása a cári udvartól a Carnegie Hallig – Szemelvények Auer Lipót életéből
Kevés olyan személyisége van a magyar kultúrának, aki ennyire egyértelmű és nagy léptékű pályát futott be külföldön, és ekkora befolyással bírt az elkövetkező generációk művészetére. Auer Lipót egy veszprémi szobafestő tehetséges fiából lett a Szentpétervári Konzervatórium tanára, az orosz cár szólóhegedűse, udvari tanácsosa, az Orosz Zenei Társaság igazgató-karmestere. Az 1917-es forradalom kitörésekor Amerikába távozott, ahol sztárnak kijáró ünneplés fogadta. Követői világhírű hegedűművészek: Mischa Elman, Jascha Heifetz, Nathan Milstein, Efrem Zimbalist – úgy tekintettek rá, mint mesterükre. Nyolcvan évesen még a Carnegie Hallban koncertezett. Halála után New Yorkban helyezték nyugalomra, temetésén tömegverekedés tört ki. Mindvégig magyarnak vallotta magát, miközben az egyetemes kultúra része lett.
Szerző: Mezei Zoltán József, MA
|
Elolvas |
|
A Rabbiképző múltja, jelene és jövője
Az alább közölt írás a 2017. szeptember 4 – 5-én az Emancipációs törvény 150. és a Rabbiképző megnyitásának 140. évfordulója alkalmából a MAZSIHISZ által rendezett jubileumi konferencián elhangzott előadás írott változata. A szerző a keleti időszemléletből kiindulva elemzi egy nagymúltú zsidó intézmény 140 éves történetének virágzó és szomorúan hanyatló szakaszait, a rabbiképzés Soá utáni újraéledését és bizakodóan a jövőbe tekintő, sokoldalú jelenét. A nagyívű áttekintés korszakolása magától értetődően adódik az intézmény mindenkori vezetőjének személyisége, tudományos munkássága által meghatározott időperiódusok mentén.
Szerző: Prof. Dr. Oláh János, PhD
|
Elolvas |
|
A budapesti Vasvári Pál utcai Sász-Chevrá zsinagóga élete és liturgiája az 1980-as években
A szerző, aki budapesti Sász Chevrá (Vasvári Pál utcai), a status quo ante irányzathoz tartozó zsinagóga cházáni tisztjét másfél évtizedig töltötte be, azt tűzte ki célul önmaga számára, hogy ennek a különleges sajátosságokkal rendelkező közösségnek az életét és liturgiáját a jövendő nemzedékek számára megörökítse, főképp abban a meghatározott időintervallumban, amikor az ottani eseményeket maga is átélhette, azaz az 1980-as években.
Szerző: Dr. Kerekes Béla
|
Elolvas |
|
A bor szerepéről a Tanakhtól napjainkig
A bor előállításáról először a Tórában, Noé történetében olvashatunk. A zsidóság ősatyáinak idejében a bor jól ismert ital volt, és az Örökkévalónak bemutatott áldozatok kiegészítő részeként is használták azt. A „szőlő vére” kifejezésből pedig arra lehet következtetni, hogy főleg vörös bort készítettek akkoriban. A bor mindig is hozzá tartozott a zsidóság ünnepélyesebb étkezéseihez a bibliai időtől kezdődően, egészen napjainkig. A bor azonban nemcsak örömöt okozó, ám „veszélyes ital”, hanem nagy odafigyelést igényel fogyasztása, mert egy talmudi példázat arra hívja fel a figyelmet, hogy a bor (יין) és a titok (סוד) héber szavak betűinek a számértéke megegyezik, azaz mindkettőnek 70, tehát azonos, ebből következően, ha titkot akarunk tartani, jobb ha elkerüljük a boros poharakat.
Szerző: Prof. Dr. Oláh János, Ph.D.
|
Elolvas |
|
Szálonként tégedet én el-kiszaggatlak… – A pécsi Engel családról
Esszéjében a szerző átfogó, mintegy két évszázadon át ívelő képet nyújt egy tipikusnak is mondható, nagyvárosi, sikeres, de mégis balsors kísérte magyar zsidó családról, a magyar kulturális értékekhez is sok tekintetben hozzájáruló Engel-családról. A 19. század elején Pécsett született Engel Adolf és utódai, a későbbi Engelek folyamatosan munkálkodtak és munkálkodnak mindmáig, létrehozva sok értéket, szerteszéjjel a nagyvilágban. Egy darabig szülőhelyükön, Pécsett, majd egyesek önszántukból, mások kényszerből, az apa – nagyapa –dédapa - ükapa szülőhelyétől távol. Egyesek megmaradva zsidónak, míg mások vallást változtatva.
Szerző: Prof. Dr. Oláh János
|
Elolvas |
|
Goldzieher Ilona, egy név a magyarországi zsidó művelődés történetéből
A 18. század végén – 19. század elején, Pesten letelepedett zsidóság normái az integráció következtében megváltoztak. Míg az 1828-1833. évi jegyzőkönyvek és adóösszeírások jiddisül és németül készültek, a 19. század 80-as éveinek vége felé a neológ zsidók már olyan törvényt támogattak, amely szerint Magyarországon nem szolgálhatott egy magyarul nem tudó rabbi.
Szerző: Dr. Larissza Hrotkó, PhD
|
Elolvas |
|
Egy kicsi város (Liptószentmiklós) zsidó "nagyjai" a XIX. századból
Liptószentmiklós – Liptovský Mikuláš. A városka neve 1863-1920 között volt Liptószentmiklós , előtte (Liptó) Szent-Miklós. Németül: Sankt Nikolaus in der Liptau, Deutsch-Liptau vagy Liptau-Sankt-Nikolaus. 1920-tól 1952-ig Liptovský Svätý Mikuláš. Liptószentmiklós a trianoni békeszerződés előtt Magyarországhoz tartozott, Liptó vármegye székhelye volt, jelenleg Szlovákiában, a Zsolnai kerület Liptószentmiklósi járásának székhelye. Lakóinak száma napjainkban kb. 32 ezer fő, míg az általunk vizsgált időszakban, a XIX. század közepén-végén, kb. 2,5-3 ezer ember élt a városban, amelyből kb. ezer lélek volt zsidó vallású.
Szerző: Prof. Dr. Oláh János, PhD
|
Elolvas |
|
Terézváros, a pesti zsidók otthona
A szerzőnőt a 18. század vége felé Pesten letelepült zsidók sajátos élete, illetve belső társadalmi problémái foglalkoztatják. A zsidó társadalom eddig sem volt homogén, és ez Pesten sem volt másképp. A letelepedés dinamikája és földrajza is mutatja a társadalmi különbségeket. Elsőként Pestre az óbudai vállalkozók jöttek, majd a pozsonyi nagykereskedők követték őket. A tehetősebb vállalkozók és nagykereskedők mellett a városba szegényebb zsidó lakossági rétegek is érkeztek, akik nem rendelkeztek az önálló üzleti tevékenységhez szükséges állandó pesti tartózkodási engedéllyel (az úgy nevezett toleranciával). Noha a zsidók túlnyomó része Terézvárosban élt, az egyes családok lakóhelyét a vagyoni helyzet határozta meg. Minél vagyonosabb voltak az új telepesek, annál távolabb helyezkedtek el a régi terézvárosi központtól, amelynek magvát a Dob és Király utca körüli terület alkotta. Az első zsinagógák azonban éppen ezen a területen jöttek létre. A kutatási anyag részét képező egyházi születési, illetve halotti anyakönyvekből kiderült, hogy az új pesti zsidó társadalomban a vallási normától eltérő családforma is jelen volt. Felmerült a kérdés, hogyan fogadta be a zsidó közösség a hajadon anyákat és a házasságon kívül született gyermekeket. Bizonyítható, hogy az egyedülálló anyák fiúgyermekeit is körülmetélték, és minden elhunyt zsidó gyermeket valószínűleg az Izraeliták temetőjében temették le. Ezek a tények az elfogadásra utalnak, de az anyakönyvek kitöltésének gyakorlata azt is jelzi, hogy a házasságon kívüli születések struktúráját a közösség csak vonakodva vette tudomásul.
Szerző: Dr. Hrotkó Larissza, PhD
|
Elolvas |
|
A zsinagógáról és szokásairól
A zsinagóga (bét hákneszet / a gyülekezet háza) szó görög eredetű és gyűléshelyet, összegyülekezést, gyülekezeti házat jelent, mely gyakorlatilag egy olyan épület, amely a zsidóság vallási és közösségi életének központja. E görög szó használata a „gyülekezet háza” szinonimájaként, jóval fiatalabb, mint amit a héber szavak, a kifejezés magában rejt, hiszen e szavak a zsidóság történelmének nagyon hosszú korszakát ölelik át, és meg is határozzák annak történelmét. A zsinagógák a zsidó közösségek vallási életének meghatározói, és összetartó erejének biztosítékául is szolgálnak úgy a diaszpórában, mint Izrael földjén. A zsinagóga fő célja, hogy a zsidók imádkozhassanak benne, de emellett még számos funkciója is lehet, illetve van is. Ebben az írásban azonban „csak” a zsinagógai imádkozáshoz kapcsolódó szokásokról esik szó, remélhetőleg érthetően, a lehetőségek függvényében egyszerűen.
Szerző: Prof. Dr. Oláh János, PhD
|
Elolvas |
|